Az év legrangosabb díjugrató versenyén a budapesti CSIO-n ismét remekül teljesítettek a magyar sportlovak és persze a lovasok is.

A fiatal ló elődöntőben 3. helyezést ért el Varga Balázs a nagyszerű 7 éves saját tenyésztésű Justboy apaságú kancájával JLO-val, 5. helyen Horváth Balázs végzett  PM Jumping Lady lányával, PM Dianával (Diamant de Semmilly), a páros az MSLT által támogatott középdöntőben is remekül szerepelt, ott a 3.helyen végeztek. A fiatal ló döntőben az MSLT fedezőménjei zártak az élen, 2. helyen Timpex Emlék, 5. helyen PM Balougraf végzett.

A vasárnapi zárónapra nem hiába látogatott ki a népes közönség, hiszen a legnagyobb siker ekkor született. A 160cm-re kiírt Nagydíjat ugyanis ifj. Szabó Gábor nyerte a nagyszerűen ugró magyar sportló fedezőménnel, Timpex Centtel (Cento-Hargita). A technikás alappályát 5 páros tudta hiba nélkül teljesíteni, az összevetésben pedig egyedül Cent nem hibázott.  Ezzel történelmi siker született, a páros hatalmas ováció közepette vette át a díjat. Ezzel a fantasztikus teljesítménnyel  minősülést szereztek a franciaországi világbajnokságra is. A tenyésztő, Tárbály István Úr pedig megkapta a legjobb tenyésztőnek járó különdíjat. Gratulálunk!

10353091_602869476495703_1534058985843968019_n

Related Posts